Egy kóbor kutya volt az első, aki a Szemerik hegyei között balesetet szenvedett bicajos segítségére sietett

Az eb a testével melegítette a Nyugati-Kárpátok egyik hegyi útján sérülten fekvő férfit, amíg az emberi segítség meg nem érkezett.

Fotó: Facebook/Jandarmeria Caras Severin

Nem várt segítséget kapott egy 40 éves férfi, amikor egy késő esti kerékpározás közben súlyosan megsérült a Szemenik-hegységben. Az esése után mozogni nem tudó férfihoz szinte azonnal egy kóbor kutya szaladt ki az erdőből, aki addig őrizte és melegítette testét, amíg a csendőrség és a mentősök ki nem érkeztek a helyszínre.




Az eb még akkor is a kulcscsonttörést szenvedett férfi mellett maradt, amikor kiérkeztek a helyszínre az első csendőrök és egészen addig mellette maradt, amíg a férfit be nem rakták a mentőautóba.

Sőt, még akkor sem akart megválni tőle. A beszámolók szerint addig futott a mentőautó után, amíg el nem vesztette a nyomát. Utána visszament az erdőbe.

A csendőrség szóvivője a Digi24-nek nyilatkozva még azt mondta, hogy az eb valószínűleg a hegyek között élő birkapásztorok egyikének kutyája lehet.




Később azonban kiderült, hogy egy kóbor ebről van szó. Történetét hallva a Krassó-Szörény megyei tanács alelnöke, Ionut Popovici örökbe fogadta.

(Kiemelt Fotó: Facebook/Jandarmeria Caras Severin)