Egy nepáli kóbor kutya csatlakozott egy hegymászócsoporthoz, és első ebként megmászott egy hétezres csúcsot

Ismerjétek meg Merát, aki már életében legendává vált.

?era, az első kutya, aki megmászott egy hétezres hegycsúcsot. Fotó:Don Wargowsky

Don Wargowsky amerikai hegyi vezető a 6461 méter magas nepáli Mera hegycsúcs megmászása után ereszkedett lefelé tavaly ősszel az általa vezetett csoporttal, amikor egy igazán szokatlan látványra lett figyelmes. Egy kutyára, aki könnyed léptekkel közeledett feléjük az 5500 méter magasan található gleccseren.

Ahogy az eb közelebb ért hozzájuk, Wargowsky azonnal felismerte. Korábban már látta a 3 kilométerre, és 600 méterrel lejjebb található Khare faluban. A férfi, aki imádja a kutyákat, ott még hiába próbálta magához édesgetni a félősnek mutatkozó ebet, aki azonban fent a hegyen már egészen másként viselkedett.





A vékony kis kutyus elhaladt tucatnyi hegymászó mellett, és egyenesen Wargowskyhoz ment, aki kitörő örömmel fogadta. Adott neki egy kis szárított marhahúst, és a kóbor kutya ettől a pillanattól kezdve csatlakozott a nemzetközi hegymászócsoporthoz.

Mera, a kóbor kutya, a hegymászók között. Fotó: Don Wargowsky

A hegyi vezető azonban ekkor még nem sejthette, hogy ezzel egy azonnal legendássá váló hegymászó expedíció vette kezdetét. Olyan, amire generációk múlva is emlékezni fognak. Az eb ugyanis az elkövetkező hetekben valami olyasmit vitt véghez, ami előtte még soha egy kutyának sem sikerült: megmászott egy több mint hétezer méter magas hegycsúcsot.

A Mera csúcs ugyanis még csak a bemelegítés volt a Mount Everest árnyékában található, 7129 méter magas Baruntse hegycsúcs megmászásához.

Ilyet még soha senki sem látott

Wargowsky a hihetetlenül hangzó teljesítményről szóló beszámolójában elmondta, azonnal elképzelte, milyen nagyszerű lenne, ha a kóbor szuka az egész expedíció alatt velük lenne, de biztos volt benne, hogy ez csak álom marad. Azon a terepen, amit megmászni készülnek, egy kutyának semmi esélye nem lenne.





Három nappal a találkozás után Wargowsky és csapata megérkezett a Baruntse alaptáborához, és útközben annyira összebarátkoztak, hogy nevet is adott neki: Mera. Sőt, az út végén Mera már annyira feloldódott, hogy a hegyi vezető sátrában aludt. Az első éjszaka még csak a sátor bejáratánál gömbölyödött össze. Wargowsky finom hóréteggel betakarva találta meg másnap reggel. A következő este már bemerészkedett hozzá.

Mera és Wargowsky. Fotó: Don Wargowsky

A legjobb útitárs volt, akivel megoszthattam a sátramat

– mondta el a férfi, aki egyre jobban és jobban kezdte el tisztelni az intelligens kutyust, aki olyan magabiztossággal mozgott a hegyek között, mint még egy kutya sem, akit látott.

Követtek már kutyák korábbi mászásaim alatt, de soha nem egy ilyenen

írta a beszámolójában.

Az alaptáborban nagyszerű dolga volt Merának, de Wargowsky egyáltalán nem lepődött meg, amikor a kutyus másnap csatlakozott ahhoz a négy serpához, akik a csúcshoz vezető útvonalat készítették elő a csoportnak, valamint felállították az első felső tábort. Azt gondolta, csak addig megy velük, amíg el nem érik a meredek, nehezen járható, jeges részeket, és ott visszafordul.




Nem így történt. Amikor a serpák visszatértek, Meru nem volt sehol. Amikor megkérdezte, hol van a kutya, a serpák vezetője, Jangbu közölte vele, hogy „az 1-es táborban”. Wargowsky nem akarta elhinni, hogy Meru képes volt felmászni oda, Jangbu biztosította róla, hogy végig velük mászott, de le már nem mert jönni. Megijedhetett a meredek lejtőtől, a serpáknak pedig nem volt lehetősége arra, hogy lehozzák.

Végül két éjszakát töltött el egy szélfútta gleccseren, hatezer méteres magasságban. Biztos voltam benne, hogy halálra fog fagyni

mondta el Wargowsky a Mother Nature Networknek. Ha egy magánmászáson lett volna, azonnal felment volna érte, de ügyfelek az elsők, így, bár a szíve szakadt meg, kénytelen volt ott maradni az alaptáborban.

Amikor a serpák visszamentek a hegyre folytatni az előkészületeket, Wargowsky alig várta, hogy bejelentkezzenek. Néhány órával később aztán megszólalt a rádió. Jangbu lelkesen jelentette:

A kutya az 1-es táborban van! A kutya jól van!

Az elkövetkező napokban Mera végig követte a serpákat, akik mászást segítő köteleket helyeztek el a veszélyesebb, meredekebb hegygerinceken, és a 6400 méter magas 2-es táborba is velük tartott. Sőt, az onnan a csúcs felé vezető úton is ott volt mellettük. Wargowsky nem akart hinni a fülének, amikor ezt közölték vele: 

Egy kutya, pár száz méternyire a Baruntse csúcsától? Ez nem lehet igaz.

Amikor visszatértek az alaptáborba, Mera egyenesen Wargowskyhoz rohant. A hegyi vezető könnyes szemmel fogadta az állatot, akit ekkorra már a vele szemben kissé közömbös serpák tiszteletét is kivívta. „Senki sem látott még hozzá fogható kutyát” – írta Wargowsky. Voltak, akik már arról beszéltek, hogy az istenek áldása van rajta.




A találkozás örömét azonban elrontotta, hogy másnap indulni kellett a csúcsra, és oda Mera nem mehetett velük. De tudták, önként soha nem lesz hajlandó hátramaradni. Ezért nyakörvet csináltak neki, egy kötélből pórázt, és kikötötték, hogy ne kövesse őket a hétezres hegycsúcsra. Nem jártak sikerrel. Fél órával az indulásuk után Mera már újra velük volt. Elrágta a kötelet, és utánuk szaladt.

Az első kutya egy hétezres csúcson

Ekkor már nem volt mit csinálni. Vissza nem fordulhattak, így Merával együtt vágtak neki a mászásnak. Az eb a mászás nagy részén könnyedén vett az akadályokat, és felszaladt a gleccsereken és hegygerinceken, ahol a több ezer dolláros felszereléssel gyalogló hegymászók csak lassú tempóban tudtak haladni. Még egy majdnem függőleges falon is megtalálta a réseket, amin megkapaszkodva fel tudott jutni.

Mera gleccseren pózol. Fotó: Don Wargowsky

Aztán egy jéggé fagyott hóval borított emelkedőn megtörtént a baj. Mera keményen küzdött, de egy lépésnél nem sikerült megtartania magát, és csúszni kezdett lefelé. Szerencsére Wargowsky pont alatta volt, és egyik kezével sikerült elkapnia, megmentve ezzel a biztos haláltól.

Ekkor a hegyi vezető rájött, miért mászik Mera az embereknek könnyebb, de számára szuperveszélyes, jéggé fagyott havas lejtőn, ahelyett, hogy a tőlük balra található, lévő sziklás részen mászna. Mellette akart maradni. Wargowsky ekkor lecsatolta magát a biztonsági kötélről, és átment vele a sziklás részre, és ott tették meg együtt a hátralévő utat az 1-es táborig.




Másnap aztán folytatták az utat a 2-es táborig, ahol elvileg csak 6-7 órát kellett volna eltölteniük a csúcstámadás előtt. A rossz időjárás miatt azonban négy napig voltak a sík gleccseren felállított sátrakban, amit majdnem száz kilométeres szelek csapkodtak. A körülmények olyan rosszak voltak, hogy Wargowsky ügyfelei, egy finn nő kivételével, mind inkább visszatérnek az alaptáborba.

Mera békésen alszik a sátorban. Fotó: Don Wargowsky

Végül az időjárás megfelelőre fordul, és az ötödik nap, hajnali két órakor elindulhatnak a csúcstámadásra. Amikor elindultak, Mera aludt, Wargowsky legnagyobb megkönnyebbülésére. Nem akarta, hogy velük menjen a csúcsra, ahova éles hegygerinceken, és nehezen megmászható, 60-70 fokos, havas emelkedőkön lehet csak feljutni.

Hét óra kemény mászás után aztán egy fekete szőrgomolyagot pillantanak meg mögöttük. Mera felébredt és utánuk meg, két óra alatt téve meg a távolságot. Még egy majdnem négy méter magas, függőleges falon is sikerült átjutnia.

A serpák teljesen le voltak döbbenve. Égnek emelt karral éljeneztek

– írta Wargowsky.

Aztán pár óra mászás után végül ott voltak a csúcson.

Három serpa, egy ügyfél, én, és az első kutya, aki megmászta a Baruntsét  

– írta a hegyi vezető.

A csapat első tagja, aki felért a csúcsra, Mera volt. Amikor a többiek felértek, lihegve várta, hogy megsimizzék.

Még soha nem voltam egy ilyen csúcson egy kutyával. Nekem dőlt, várva, hogy meglapogassam. Szürreális látvány volt

– mondta el Wargowsky az Outsideonline című hegymászómagazinnak.

Mera a Baruntse csúcsán. Fotó: Don Wargowsky

Megcsinálták a kötelező képeket a csúcson, de a neheze csak ezután jött: a lefelé vezető út, amikor általában a legtöbb baleset történik. Az út nagy részén Mera gond nélkül szalad előttük, a meredekebb részeken pedig megvárta, hogy Wargowsky előre menjen, majd bízva benne, hogy úgy is elkapja, ha megcsúszna, követte őket.

Csak egy szakaszon kellett kötélre rakni. Egy függőleges résznél, ahol esélytelen volt, hogy biztonságban lejusson. Szerencsére a vezető serpa, Jangbu megoldotta a problémát. Kötélből hámot csinált neki, majd a kifeszített kötélre erősítette. Mera félig repülve, félig szaladva ugrott egyenesen Wargowsky karjába.

A legveszélyesebb szakaszt, a lefelé vezető úton. Fotó: Don Wargowsky

Innen már az ereszkedés többi része egy könnyű séta volt Mera számára. 18 órával később beértek az alaptáborba, ahol egy kiadós vacsora után mindketten kidőltek.

Mera azonnal hírességgé vált, és hősként fogadták. Tettének híre gyorsan terjedni kezdett a közelben lévő hegymászók között, és más táborokból is érkeztek emberek, hogy megcsodálják a hétezres csúcsot megmászó ebet. Teljesítménye olyan döbbenetes volt, hogy sokan el sem akarták hinni, amíg Wargowsky meg nem mutatta a telefonjával készített fényképeket.

Ő volt az első kutya, aki megmászta azt a hegyet. Nem találtunk semmi bizonyítékot arra, hogy egy kutya valaha is volt olyan magason. Szerintem ez a legmagasabb pont, amit egy kutya megmászott az egész világon

mondta Wargowsky az MNN-nek.

Ezt megerősítette Outsideonline-nak a nepáli hegymászó expedíciókat dokumentáló Himalayan Database vezetője. Billi Bierling közölte, még soha nem hallott arról, hogy egy kutya megmászott egy expedíciós csúcsot Nepálban. Elmondása szerint volt pár eset, amikor ebek voltak az Everest alaptáborában, és néhányan követtek hegymászócsapatokat a 6500 méteres 2-es táborba, de Meráé lehet a magassági rekord.




Nem értem, hogyan mászott fel a csúcsra – mondta el a lapnak Lakpa Rita serpa, aki kétszer is megmászta a Baruntsét, ami szerinte egy csúcstámadást leszámítva „elég könnyű mászásnak” számít. Majd hozzátette: egyszer egy kutya követte őt az Everest 2-es táborába, és megpróbált vele tartani a 3-asra, de útközben hóvakságot kapott, és egy serpának kellett az ebet levinnie az alaptáborba.

Wargowsky nem nagyon talál rá magyarázatot, hogy Mera miért tartott velük a csúcsra. Menedéket és ételt az alaptáborban is kapott, amennyit csak akart, így nem ezek lehettek számára a motivációk. Mint elmondta, gyakran azt sem tudja megmondani, hogy ő maga miért mászik hegycsúcsokat, és sok hegymászó van ezzel így.

Mera a Baruntse csúcsán. Fotó: Don Wargowsky

A férfi kiemelte, senki sem kényszerítette a kutyust, hogy velük tartson, sőt inkább azt szerették volna, ha nem követi őket. Hiszen nem csak a terep jelentett rá veszélyt, hanem a hegyi, más néven magassági betegség is: súlyos kimerültség, fejfájások, hányás vagy a halálos  nagy magasságbeli agyi ödéma – írta az Outsideonline.

A tibeti masztiff és nepáli hegyi kutya keverékének gondolt eb valószínűleg genetikailag olyan fizikai adottságokkal rendelkezik, amikkel könnyedén tud élni a ritka magaslati levegőn – mondta el egy szakértő a lapnak. Wargowsky pedig hozzátette: még mindig csodának tartja, hogy Mera nem kapott hóvakságot. A csapat tagjai mind drága hegymászószemüvegekben voltak, hogy ezt elkerüljék.

Keserédes búcsú

Ezek után már csak a hazaút volt hátra. Egy több napos gyaloglás Lukla repülőterére, ahol Wargowsky tudta, hogy egy szomorú dolog vár rá. El kell búcsúznia Merától. Természetesen eszébe jutott, hogy örökbe fogadja, nem tudta volna elképzelni, hogy ez a nagyszerű eb újra az utcán éljen, kóbor kutyaként. Még a menyasszonyával is beszélt róla.





Nagyon szerettem volna örökbe fogadni, de egy 65 négyzetméteres lakásban élek Seattle-ben, és ez a kutya hegyeket akar mászni

– mondta a férfi a MNN-nek. Úgy érezte, önzőség lenne részéről, ha egy kis lakásba kényszerítené “ezt a hegymászógépet”, aki csak utálna ott lenni.

Mera azonban végül nem maradt az utcán. Az expedíciót segítő serpák vezetőjét, NirKaji Tamangot, annyira megérintette a kutya teljesítménye, hogy közölte Wargowsky-val, hogy magához veszi az ebet.

Nem hagyjuk az utcán. Ez egy különleges kutya. Szerencsés, és szerencsét hoz nekünk. Hazajön velem, és minden nap jó hússal fogom etetni. Velem fog élni, és Barunak fogom hívni, a hegy után, amit megmászott

– mondta Kaji.

A serpa egy hátizsák pántjából egy kék nyakörvet készített neki, hogy az emberek a falukban tudják, nem kóbor kutya, és a hazaúton az eb már végig mellette haladt.

Mivel Luklából nem tudta repülővel magával vinni katmandui otthonába. Egy rokonát kellett megkérnie, hogy busszal menjen a Luklához legközelebbi faluba, 3 napot gyalogoljon Kuklába, vegye fel a kutyát, majd vigye vissza magával Katmanduba. Ez nem kevés összegbe, a nepáli átlag havi fizetés másfélszeresébe került. De Mera, azaz Baru ezt bőven kiérdemelte.




Tamang karácsonykor fotókat küldött Wargowsky a legendássá vált ebről, aki most jól táplált, boldog gazdis kutyaként éli életét. Wargowsky idén többször is Nepálba fog utazni, és azt tervezi, mindenképpen meg fogja látogatni négylábú hegymászótársát.

Mindörökké hálás leszek az időért, amit vele tölthettem, és Kajinak, amiért gondját viseli Barunak, a világ legnagyszerűbb hegymászó kutyájának

– zárta beszámolóját Wargowsky.